Szülinapi képek

A torta...


Rárepülés a tortára


Előkóstolás..


..és hamm-hamm:)


ez az első "normális" családi fotó rólunk

Mia mászik...

Mia elkezdett mászni. Már nem kutyázik -és rötyög közben nagyokat-, hanem rendesen, már-már mérhető "sebességgel" mászik. Annyira belejött a dolgokba, hogy aludni sem mindig hajlandó, állandóan csak gyakorolna.


Valamelyik nap, amikor már mindet kipróbáltam altatásügyileg (de tényleg mindent!), elegem lett és szépen beraktam a kiságyába. Kb. két másodpercig tartó keserves sírás után, rögtön feltalálta magát a leányzó, addig tornázott, nyögött, kiabált, kapaszkodott, amíg sikerült magát állásba felhúzni. Hát rettenetesen örültünk neki az apjával, sőt Patriknak is tetszett az új helyzet.


de csak addig amíg el nem kezdte a kis bestia a parkettán gyakorolni az új tudományt... azóta állandóan azt lesem, hogy merre jár éppen:D


Ülni is megtanult, 10 alkalomból már csak egyszer borul fel,és akkor sem visít mindig, hanem tudomásul veszi, és már megy is tovább.:)





Kaja fronton is jól állunk, már háromszor eszik egy nap: reggelire gyümi, ebédre főzelék, vacsira gyümölcs péppel (sinlac). A szopi nagyjából ugyanannyi, de ebben a melegben nem is akarom csökkenteni, ráér még. (Igazából a szopik száma lecsökkent, nem is kicsit, de az utóbbi időben nekem már terhes volt a délutáni óránkénti szoptatás,és nem is laktott jól vele... de most minden ok., és szépen gyarpodott a csajszika!)








Megeszem a kockát



Na??? Ügyes vagyok??

Épp mászáshoz készülődik

Ébredés után:D :D

Ember tervez...

Amikor apával elhatároztuk, hogy babát szeretnénk még fogalmunk sem volt, hogy mi vár ránk. Albérletben laktunk, ráadásul egyszobásban, nem terveztünk el semmit, csak azt, hogy itt az idő, abbahagyom a gyógyszert és jöhet a bébi. Jött is Patrik, szinte rögtön.
Egy kis családi rásegítéssel, sikerült megvennünk a lakást amiben most lakunk- és ami kettőnknek meg egy pici babának eleinte hatalmasnak tűnt- összeházasodtunk...
Aztán elkezdtünk tervezgetni, hogy kell majd Patriknak tesó. Mivel itt nincs bölcsi, meg szocpol, meg egyéb piszkos anyagiak... szóval a tesó érkezését nagyon meg kellett tervezni. De jól terveztünk, jött időben a második Szemünkfénye. Klasszul jöttek ki a dolgok, Patrikot már nem kellett annyit cipelnem a terhesség alatt, mert ügyesen ment, motorozott, lépcsőzött, nem szopizott már régen, és elég nagy volt ahhoz, hogy lerakjuk a maminál amikor nekünk vizsgálatra kellett menni.
Mia gyönyörű, nyugodt, sokat alvós baba lett. Apa is beleszerelmesedett a lányába-mint minden "rendes" lányos apa.
Megegyeztünk, hogy akkor itt megállunk, bár én hagytam magamnak egy kiskaput, miszerint visszamegyek dolgozni, ha Mia elég nagy lesz, és aztán HA sikerül házat vennünk, HA anyagilag jobban állunk mint most, és HA.... akkor később még esetleg egy harmadik babát is szeretnék...
Szép tervek. De ember tervez....
Napok óta csak egy nagy kérdőjel ugrál előttem. Úgy néz ki hármaska nem akarja megvárni, hogy házunk legyen, hogy sok pénzünk legyen, hogy anya végre emberi formát öltsön (mert most jobban hasonlítok egy szanaszét folyó amőbára)... jönni akar. Befészkelte magát a gondolataimba, és valószínűleg a pocakomba is.
Apa egyenlőre struccpolitikát folytat, vagyis tagad, de mindezt vigyorogva, vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem tudom hogy mondanám... egyenlőre hagytam hagy "ülepedjen" nála a dolog... én is megdöbbentem először, sőt kétségbeestem, de most már kezdem magam összekapni, és .... újratervezés....

Hozzáadva: júl. 30
Negatív..
És újra újratervezés...

Mármint a teszt lett negatív, és dokibácsi is megerősítette, hogy nincs baba a pocakomban...
Szomorú vagyok. Meg is sirattam, pedig még csak gondolatban létezett tényleg. Legelőször a teszt után:(
Néhány nap alatt felfordult a fejemben minden... nehéz visszaállni.

..kitekintő...

Patrik születése


...
Vasárnapra egész napos szülinapi bulira voltunk hivatalosak a leendő nagybácsihoz! (már két hete megbeszéltük pocaklakó Patrikkal, hogy ezt a bulit mindenképpen várja még meg odabennt, aztán szabad a pálya) Már egy héttel túl voltunka kiírt időponton, de semmi jele nem volt, hogy a napokban szülni fogok.A buli nagyon jól sikerült- jó nagy a család- a férjem egész délután focizott a gyerekekkel, úgy elfáradt, hogy alig bírt hazavezetni. Már útközben hazafelé is éreztem, hogy kicsit mintha sűrűbben keményedne a pocim a szokásosnál, de egyáltalán nem fájt, így nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.Tévéztünk, aztán úgy 10 óra felé szóltam apának, hogy ne nagyon feküdjön le mert egyre sűrűbben fájdogál a hasam. Mértük az időt először 10, majd 5 percesek voltak a "fájdogálások". Ez ment kb másfél órán keresztül. Mivel a nagyon "okos" védőnénim azt mondta, hogy 5 perces fájásokkal azonnal induljunk a kórházba, így elkezdtünk szedelőzködni, és elindultunk.Választott orvosom nem volt, szülésznőm se, így igen örültek nekünk mikor éjfél körül betoppantunk, hogy jöttünk szülni.A dokibácsi aki megvizsgált rémesen bunkó volt, nem hitte el, hogy 5 perces fájásaim vannak- pedig akkor már igen csak erőteljesnek éreztem a dolgot!-Megvizsgált és azt mondta, hogy alig 1 cm-re vagyok kitágulva. Természetesen a CTG sem mutatott csak gyenge fájásokat, és a szülésznő is igen érdekesen nézett, amikor meg merte kérdezni, hogy felállhatnék-e a CTG közben, mert ülve borzasztóan éreztem magam, ha jött az összehúzódás. Persze ülnöm kellett. A CTG után elfoglalhattunk egy szülőszobát, ránkcsukták az ajtót azzal, hogy próbáljunk meg aludni. Egyszer még voltam kinnt éjszaka CTG-n, de ezen kívül senki nem volt ránk kíváncsi. Mondanom se kell, hogy egy percet sem aludtam, állandóan az órát lestem, mintha az megoldaná a dolgomat. Reggel hatkor vizsgálat, egy új doki vizsgált, a szűk egy centiből, bő 1 centi lett az éjszaka folyamán! Na itt kezdtem elveszteni a nagy magabiztosságomat. Matekból azért voltam olyan jó, hogy kiszámoljam sacc per kábé, hogy lehet, hogy még holnap este is itt fogunk csücsülni a szülőszobán. Apa is látta rajtam az elkeseredést, de igazából annyira ki volt merülve az előző naptól, meg a széken töltött éjszakától, hogy nem igazán tudott mit mondani.Reggel nyolc: megjött a váltás- és a megváltás:) egy nagyon szimpi szülésznő személyében. De jött az újabb vizsgálat és ítélet: burkot kell repeszteni. (őszintén szólva a mai eszemmel és a szülés előtti eszemmel is nemet mondtam volna, ott valami miatt beleegyeztem. Talán mégiscsak lehet benne valami, hogy az ember ilyen esetben kiszolgáltatott...)Szóval megtörtént a burokrepesztés, kb két csepp magzatvíz folyt ki, mivel az én drágám feje már igencsak letakarta a szűk kijáratot.Zuhany, séta, vízivás ezerrel, séta, apáratámaszkodás, telefonálás, ilyenekkel múlattuk az időt. Innen pontosan időpontra már nem emlékszem.. Az újabb vizsgálat kiderítette, hogy a burokrepesztés nem járt erdménnyel, sajnos be kell kötni egy infúziót. Sétának lőttek. Bár annyit megengedett a szülésznő, hogy ücsörögjek az ágy szélén, és amikor jön a fájás felállhassak toporogni, mert csak így tudtam elviselni a fájásokat. A sok vízivás eredménye hányás lett, apa szerintem ekkora ijedt meg igazán, meg akkor amikor nem tudott elmenni kaját venni magának, mert ő volt a támasztékom, és szabályosan bőgtem mikor kiment a szülőszobából. (nem irigylem azokat akik egyedül szülnek)Azt hiszem egy újabb vizsgálatnál kerültem fel újra fekvő pozícióba, de akkor már annyira fáradt voltam, és olyan erővel jöttek a fájások, hogy közben a falat tudtam volna kaparni, és szinte önkívületi állapotban voltam. Na apának ekkor lett elege az egészből, mikor egy kicsit észhez tértem elkezdett az EDA-ról beszélni. (Nem ezekkel a szavakkal... de akkor is honnan tud ő ilyeneket??)Jött megint egy fájás, ő meg kirohant a szülészőért, hogy kérünk fájdalomcsillapítót.(Azt hiszem itt adtam meg magam az egész dolognak- vagyis itt jöttem rá, hogy most nem én irányítok)Megkaptam a szurit a gerincembe, mit mondjak nem volt kellemes élmény, de a vajúdáshoz képest pi...füst.Néhány perc múlva megint emberi formám lehetett, mert mintha apa is megnyugodott volna. Feküdni is bírtam, nem mondom, hogy nem fájt, de elég elviselhető volt! Közben befutott anyukám, akit elengedtek aznap a munkahelyéről, mivel halálra izgulta magát, hogy mi tart ilyen sokáig.Szóval apának is megjött a felmentősereg, végre nem egyedül kellett engem támogatni:)Mikor bekötötték az epidurált megvizsgált még egy dokibács aki nagyon aranyos volt és azt mondta, hogy nincs már sok hátra.És milyen igaza volt! A szülésznő mikor látta rajtam, hogy egy kicsit "kipihentem magam", gyorsított az infúzión, megvizsgált, kicsit kézzel elegyengette az utat odabennt, aztán elment, mert a másik szobában pont születni készült egy baba.Csakhogy az infúziónak köszönhetően, nálam is beindultak a dolgok, be is pánikoltam egy kicsit, apát rögtön ugrasztottam is, hogy gyorsan hozzon valakit, mert nyomnom kell!Persze nem hozott senkit, csak "üzenetet", hogy próbáljam meg visszatrartani, ha nem megy akkor nyomjak piciket. Hát nem ment. A legrosszabb az volt, hogy nem csak én voltam megijedve, hanem a kedves család is.Aztán végre befutott a szülésznő. Hanyattfekve nem tudtam nyomni- vagyis nem volt eredménye- ezért jobbra balra forgattak, és úgy nyomtam. Végül jött egy dokinéni is, hanyatt fektettek, anyu meg a férjem fogták a lábam és nyomtak velem. egyszer csak szólt a szülésznő, hogy apuka jöjjön csak ide- mert akkor már látszott a pici fejebúbja.. hát az én uram egy hős volt, mert egy kis fehéredésen kívül semmi baja nem volt:)Mikor már láttam én is, hogy mindjárt itt a vége, az nagyon sok erőt adott!Aztán sokadik nyomásra 17:02-kor kibújt a mi kis drágánk, lilult kékült, nyöszörgött, de mindenki egyetértett, hogy nagyon szép kisbaba, nekünk pedig a legszebb! Hát sírtunk mind a hárman! Apa anyukám nyakába borulva, én meg Patrikkal a kezemben.(meg még most is könnyes a szemem mikor visszagondolok erre a pillanatra.)Hát így történt az első fiunk születése...

...

Patrik 11 hónapos 4 hetes 1 napos... vagyis holnap 3 éves!
Kb fél órája mentem be vele a szobájába, hogy akkor megyünk tentizni, gondoltam,beszélgetek vele egy kicsit... holnap szülinap, meg mit fogunk csinálni a hétvégén. Hát most nem "fogta az adást", inább elkérte a piros ferrarit... (amiből kb 28 db van itthon, hála a kagylós kútnak).
Most pedig kinnt fekszik a kanapén, ennyit az elalvásról.

Tegnap életem első szülői értekezletén vettem részt. Hát volt egy kis "első nap az iskolában" 'feeling , nah de aztán jöttek a játszótéri cimbik anyukái, úgyhogy hozzájuk csapódtam.
A vezető óvónéni irtó helyes volt, és számunkra csak jó hírekkel szolgált.
Patrik tulajdonképpen oviérett, még az öltözködésen, meg az egyedüli bilihasználaton van mit csiszolni, de már most bátran elengedném oviba. Igaz csak novembertől fog járni, addig majd próbálok nem begolyózni:D Az is igaz, hogy novembertől viszont mehet egész napra... változnak az idők errefelé (is).


Drága kisfiam!
Isten éltessen nagyon-nagyon sokáig!
Boldog szülinapot kívánok!
anya

Lassan Mia fejlődését is összegezni "kellene"... hiszen 6 hónapos lesz. De mivel addig van még hátra 10 napunk, így kicsit későbbre hagyom. Elég nagy az esélye, hogy addigra megtanul mászni:) Néhány napja "kutyázik", sajnos álmában is, tegnap este is úgy kellett visszafektetni éjszaka, mert annyira belemelegedett napközben a mozgásba, hogy álmában is azt csinálta. (Rögtön eszembe jutott Judit, Ő mesélte, hogy amikor Petra megtanult felülni, álmában is felült pár napig..)


Ma két hete,hogy elkezdett a cicin kívül mást is enni (szorgalmasan írom ezt is a naptárba-de sztem kifullad ez is az első hónapnál, úgy mint Patriknál:) ) Szerencsére nem viseli meg, igaz én is okosodtam, úgyhogy nem adtam neki egy hétig almát, hanem váltottunk őszilére, aztán a pépet már keverve kapta. Úgyhogy nem maradt el az eredmény a pelusban. (és nem is fosattam meg, mint 2,5 éve a tesóját)



Huncutka a kanállal.



Ma kihozta Patrik az egyik játékos dobozát, lerakta Mia elé a földre: "tesszék, hosztam neked játékot!" Mia kivett egy műanyag autót: "jaj, Mia nadon ügyesz vad!"





Tegnapi párbeszéd apával:


" Apa! Megyek boltba, veszek kék autót!" (ezeket teljesen tisztán mondja már:D)


"Igen? És miből veszel kék autót? Van pénzed rá?"


"Hát most ninc itt. De apa! Vegyél nekem pénzt!"


:D





....


Az igaz ugyan, hogy Mia még nem mászik, de amíg írok szépen betornázta magát a lábam alá, és olyanokat sikongat, meg vigyorog... :D

Patrik 3 éves

Már ilyen sokat tudok:




Eleinte aggódva figyeltem a kis (akkor még) húsgombócot mivel 6 hónaposan kezdett mocorogni. Mostanra szerencsére behozta a "lemaradást", Igaz bizonyos dolgokban még bátortalan, de most az írás a 'tudok'-ról szól.:)

A futás, ugrálás nem okoz gondot -már csak akkor esik el, ha fáradt, vagy ha rossz napja van. A lépcsőn felfele már váltott lábbal megy, lefele még egymás mellé teszi a lábait. A lábbal hajtós kismotort őrületes sebességgel tudja hajtani, viszont a triciklin elég gyorsan elfogy a lelkesedése, és ha nem lökjük előre nem tekeri.
A labdarúgás nem az erőssége:D, de dobni nagyon ügyesen tud, legtöbbször el is kapja a nagy labdát. Tornában kicsit ügyetlen.
Rajzolni nagyon szeret, főleg autót, vonatot, buszt... sok sok kerékkel, szívesen színez, már alig "megy ki" a "vonalból", és sok színt használ egy rajz kiszínezéséhez, a sok színt meg is nevezi, vagy ha valamit nem ismer megkérdezi. A festés is nagy kedvenc, de még irányítani kell (szóban) hogy ne egyetlen barna paca legyen az egész.

A szobatisztaság ugye még folyamatban van, de azt azért le tudom írni, hogy kaki ügyileg jól állunk, mindig szól, ha kakilni kell és az a bilibe is megy. A pisi miatt szólni kell még, de nagyon ritka a baleset.

A vetkőzés többé kevésbé megy (inkább csak kedv, hangulat kérdése) a szandit fel és leveszi ügyesen. (néha azért még kacsa láb, de mindig jön megkérdezi, hogy most jó-e)

A nevét meg tudja mondani, anya, apa , tesó nevét is, bár idegeneknek még nem hajlandó megmondani. Ja és a hol laksz? kérdésre: Hajásztejek a válasz!:D

Az utasításokat (ezt már könyvből puskázom-nálunk inkább kéréseket) megérti, teljesíti.
A forma bedobóba minden formát bedob a helyére, és meg is nevezi őket.

Mondókát egyet sem tud:( ha elkezdek valamit mondani akkor "anya kaccsód kiii!" felkiáltás... és muszáj abbahagynom. (bár anyukám mondta, hogy a múltkor elszólta magát a gyermek. Azt mondta az órára, hogy kalapál benne a kis manó:D szóval lesz még itt mondóka)

Építő játékkal szeret játszani, addig rakja a kockákat amíg le nem dől a torony, vagy garázst épít-de azt inkább segítséggel.

Szépen eszik kanállal és villával is, az előkét már régen nem használjuk, az evés végeztével szépen megköszöni az ebédet (vacsora után is:) )

Számolni... szeret de még keveri a számokat, az egy, kettő, több fogalommal tisztában van.
Halásztelken jól tájékozódik, tudja merre kell menni a boltba, játszótérre, temetőbe (!), pékségbe stb.
A szomszédokkal (vagy bárkivel aki kedvesen megszólítja) nagyon szívesen eldiskurál, elmondja, hogy épp hová megyünk, honnan jöttünk.
Most már nagyon szereti, ha mesélünk neki, szeret a képekről beszélni, főleg ha azok járművek.

A dalokkal ugyanúgy hadilábon állunk mint a mondókákkal, de itt is volt "elszólása" pl.: amikor jön a "szódásautó" és játssza a megy a gőzös kezdetű dalt, akkor Patrik felkiált, hogy anya jönnek odatok!
Egyre gyakrabban hangzik el az "Anya miccsinász?" kérdés... és a hiszti- a könyvek szerint a három éves gyerek már rég kinőtte_ azt hiszem most csúsztunk bele igazán. Bár azt is érzem rajta, hogy már nem akarja mindenáron véghezvinni az akaratát, "csak" megszokásból mond nemet, hogy lássa mit szólok hozzá, vagy mi a következmény.





Néhány nap múlva itt a szülinap.... Közhely, de ha belegondolok, hogy nemrég még csak egy kis gombóc volt a kiságyban...olyan gyorsan elrepült, és ahogy néha elnézem hogy mekkora lett mindig azt kérdezem apától, hogy mikor nőtt meg ekkorára???:D



és itt van a majdnemhároméveskicsi-nagy fiam:D