Mikor Patrik megszületett, meg még utánna elég sok ideig, nagyon-nagyon távol álltak tőlem az ilyen dolgok... mármint a mondóka, ének stb... Persze megerőltettem magam, mert mindenhol azt hallottam, hogy a gyereknek kell a ritmus, kell a mondóka, méghozzá a szülője szájából(ez de hülyén hangzik!) Szóval próbálkoztam én, de Patrikot akkor még nem nagyon érdekelte a dolog.Mióta ovis, azóta annál inkább. Néhány hallás után visszamondja a pár soros verikét, kiszámolót, és boldog ábrázattal várja a dicséretet, amit általában meg is kap mindig.
A másik pedig ami miatt most már szívesen fakadok dalra(versre, mondókára), a hugica...
Mia már egy egyszerű versikére is táncra perdül-de legalábbis megérzi a ritmust és már rázza is a fenekét:D Sőt! Ha ezt valaki más írná azt mondanám, hogy nem hiszem el!!! Már ő is mondja a "Sétáljunk, sétáljunk" kezdetűt valahogy így:setaja, setaja... csücs, és viszi a babáját is persze.
Szóval előbb mondókázik, mint beszél:D
A másik amire apa tanította:
