Patrik januárban kezdett oviba járni. Már annyira várta, olyan boldog, hogy végre-végre mehet oviba, hogy valószínűleg fel sem tűnt neki, hogy ott sem vagyok! Boldogan ment reggel, (elsőhéten ordított amikor haza akartam vinni), Hazaúton délután be nem állt a szája, annyit csacsogott...
Néha ugyan, amikor rosszkedvűen ébredt, reggelente kijelentette, hogy ő nem akar oviba menni, de amikor ott álltunk a csoportszoba ajtajában,gond nélkül bement,integetett, mosolygott.
Azt már meg sem említem, hogy az óvónénik-dadusnéni egy tündér, szóval én is nyugodt szívvel hagytam ott mindig.
Egyik hétfő reggel (a szünet előtt 2-3 héttel kb.) apa bevállalta,hogy elsétál ő Patrikkal (nem először vitte ő).
Mikor hazajött teljesen kétségbe volt esve,mert az ő egyszem pici fia, olyan hisztériát levágott, amikor ott akarta hagyni, hogy majdnem visszament érte. Szerencsére nem tette, bár biztos nem volt könnyű, másnap én is megkaptam a hisztit, igaz gyorsan elsprinteltem köszönés után... De megálltam a kerítés sarkában, leskelődtem, hogy mi van a kölökkel:( ott pityergett az udvaron, ovónéni próbálta vígasztalni... Hát nekem is folyt a könnyem, de ha visszamegyek, nyilván csak rontok a helyzeten, úgyhogy hazatoltam a kis haraMiát...
Most sokadjára is bebizonyosodott, hogy Patrik nagyon "későn érő" típus. Amit a többi gyerek "lezavart" 2-3 héttel a beszoktatás után, az neki kb 3 hónapba tellett. Nem baj, remélem túl vagyunk rajta...Most megint nagyon várja az ovit:)
